PcSzerviz.com hírszolgálata
admin on január 20th, 2012

A Nokia bejelentette, hogy január végétől Magyarországon is megkezdi a Nokia Lumia 800 okostelefon értékesítését. A Nokia Lumia 800 az első készülék, mely a Nokia és a Microsoft közötti sikeres együttműködésből született: egyesíti a Windows Phone operációs rendszer minden előnyét a Nokia készülékek kiforrott formatervezésével, képalkotási és navigációs képességeivel. Az új Nokia Lumia 800 Magyarországon elsőként a T-Mobile és a Telenor kínálatában, valamint független értékesítési csatornákon lesz elérhető.

A Telenortól már kevesebb mint tízezer forintért megvásárolható a telefon, a T-Mobile esetében a telefont majd’ 30000 forintért lehet elhozni. Természetesen ezek az árak komoly hűségidőt és a legnagyobb csomagok egyikét teszik kötelezővé, de mindkét szolgáltatónál tucatjával vannak a konfigurációk, mindenki a pénztárcájához mérten. A készülék még csak előrendelhető, ám nagyon hamar itt lehet nálunk. (Egyes pletykák szerint már holnap.)

A bejelentéssel kapcsolatban nem csak az a nagy hír, hogy pár északi országot megelőzve a telefon hamarabb jutott el hozzánk, hanem az is, hogy több, magyar vonatkozású alkalmazás is az új Nokia telefonnal együtt debütál. Jópár alkalmazásra számíthatnak a magyar felhasználók, az első eresztés alább olvasható.

Az első Windows Phone-alapú okostelefonok megjelenésével közel egy időben, februártól a Windows Phone Piactéren olyan magyar nyelvű alkalmazások lesznek elérhetők, mint például a Vatera online aukciós portál applikációja, a Global Soccer, amely a nemzetközi labdarúgás híreit szállítja a futball szerelmeseinek vagy az Origo hírportál, a Portfolio.hu, a Mozi24 és a TV24 által kínált információk. Ha pedig még több, a mindennapokban hasznos tartalomra éheznek a felhasználók, akkor az Árfolyamok és az Utasbiztosítás alkalmazásokat vagy a Telekom Műsorújságot és a Hírolvasót is érdemes lesz letölteniük. Az elkövetkező hetekben és hónapokban a Nokia Lumia felhasználóknak számos új hazai alkalmazás kerül majd be a Windows Phone Piactér folyamatosan bővülő kínálatába.

További információk a Lumia 800-ról:

A fekete, ciánkék és fukszia árnyalatokban elérhető Nokia Lumia 800 finom kidolgozású, egy darabból álló készülékteste körülöleli a 3,7” ClearBlack AMOLED-kijelzőt. Az okostelefon teljes képernyős kialakításának köszönhetően a készülék használata gyors és egyszerű, a kedvenc alkalmazások a személyre szabható kezdőképernyőről egy mozdulattal elérhetők. A Nokia Lumia 800 hátoldalán kapott helyet a 8 megapixeles, kettős LED vakus, autofókuszos Carl Zeiss kamera, melyet lezárt állapotból is pillanatok alatt el lehet indítani, hogy a felhasználók minden lenyűgöző pillanatot megörökíthessenek, akár egy HD minőségű videóval is. Az elkészült fotók, videók vagy akár a zenék és dokumentumok tárolásáról a 16GB belső memória, valamint az ingyenes SkyDrive tárhely gondoskodik.

A Nokia Lumia 800 a mobiliroda minden előnyét magában hordozza, hiszen a Microsoft Office 2010 alkalmazásai, a Word, az Excel, a PowerPoint és a OneNote mobil verziói segítik a munkát útközben is. Az utazások másik hasznos eszköze a lépésről lépésre vezérlő Nokia autós navigáció, valamint az útvonaltervezéssel kapcsolatos információk lekérése, melyekhez a térképek wi-fi-n keresztül is letölthetőek a Windows Phone Piactérről.

A Nokia Lumia 800 főbb jellemzői:

  • Letisztult, kifinomult dizájn élénk színekkel: ciánkék, fukszia és fekete
  • A Windows Phone 7.5 által biztosított egyedülálló közösségi élmény
  • Internet Explorer 9 a gyors internetböngészésért
  • 3,7” AMOLED, ClearBlack kijelző, WVGA 800×480 felbontással, 16 millió színnel és 2.5D hajlított üveggel
  • Vezető képalkotási képességek Carl Zeiss optikával, 8 MP kamera automatikus és érintéssel vezérelhető fókusszal, kettős LED-vaku, nagy felbontású 720p videofelvétel 30 képkocka/másodperc minőséggel, egyérintéses megosztási funkcióval
  • Nokia beszédhangos autós navigáció
  • 1,4 GHz Qualcomm Snapdragon processzor, 512MB programmemóriával, 16GB belső felhasználói memóriával és akár 9 óra 3G-s beszélgetési idővel

Frissítés:

A mai Nokia Lumia 800 bejelentésen volt szerencsénk ott lenni, ahol megtudtuk, hogy a T-Mobile és a Telenor mellett függeltenül a MediaMarkt és a Saturn fogja árulni a készülékeket, és nem is kell sokat várni rá, már holnap megvásárolható a Lumia 800. A mobilszolgáltatóknál már ma ott voltak a telefonok, ez tényleg gyors volt! Hallottunk még egyéb pletykákat is, majd meglátjuk, mi lesz belőlük.

A rendezvényen amúgy kis ízelítőt kaphattunk abból, hogy mik is a “lenyűgöző mindennapok”, Demcsák Zsuzsa mindennapjaiba pillanthattunk be, neki mik a mindennapokból kiemelkedő, pillanatok. Hol a szakácsok zenéltek, hol a hostessek fakadtak dalra, s közben megismerkedhettünk a telefonnal, ami a mindennapokban a társunk akar lenni annak érdekében, hogy a lenyűgöző pillanatokat ne akadályozza semmi.

Alább látható pár Nokia N9-cel készített felvétel.

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.