Megjelent az Ubuntu legújabb kiadása, az Ubuntu 10.04 LTS, fejlesztői kódnevén a Lucid Lynx. Az ingyenesen letölthető változat számos újdonságot kínál a felhasználók számára.
Egy Barton magos AMD Athlon CPU-t veszek kezelésbe
Ötletes “akkor és most” fotósorozat Budapestről. A zöld csúszka tologatásával váltogathatunk a mai és a századelős képek között.
http://hvg.hu/itthon/20100429_Budapest_anno_fotogaleria
3 különböző atom és két régebbi processzor összehasonlítása
Kedvenc mondásunk szerint, tökmindegy, hogy mit ábrázol a képernyővédő, hiszen amikor elindul, mi már nem vagyunk a gép előtt. Ha pedig már előtte vagyunk, akkor az az első, ami eltüntetünk. A felhasználók azonban nem értenek velünk egyet, így egyre-másra jelennek meg a kreatív képernyővédők…
Dr. Edwin Land 1937-ben alapította meg a Polaroid Corporation nevű céget abból a célból, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Tízévnyi kutató- és fejlesztőmunka után, 1947. február 21-én mutatta be 18×24 cm-es kameráját.
Continue reading about Itt az új, digitális Polaroid fényképezőgép
Kedvenc fotóinkból pillanatok alatt készíthetünk látványos, képes sztorikat, amelyeket azután megoszthatunk valamelyik közösségi oldalon, a blogunkban vagy éppen e-mailben. Mindez pillanatok alatt és ingyen!
Continue reading about Látványos online kollázsok készítése fotókból, néhány kattintással
Lassan egy hónapja van kint a Facebook vs. iWiW szavazásunk. Az első néhány héten elégedetten nyugtáztam, hogy nálunk a Facebook magasan verte az iWiW-et, annak ellenére, hogy a magyar hálózatnak kb. 3x-4x annyi magyar felhasználója van, mint amerikai vetélytársának. A kezdeti meggyőző Facebook előny azonban mára teljesen megszűnt. 1050 szavazat alapján fej-fej mellett halad a [...]
Continue reading about Facebook vs. iWiW? – Te szavaztál már?
Az Apple bejelentette, hogy 2010. június 7-től június 11-ig rendezi meg éves fejlesztői világkonferenciáját (Worldwide Developers Conference, WWDC) a san franciscó-i Moscone Center kongresszusi központ Moscone West kiállítási csarnokában.
Cyrix 6×86MX, TVGA9000B, 64+16MB SDRAM és fél marék kristály
Új funkciókkal felruházott, nagyobb teljesítményű verziókat adott ki a NOD32 Antivirus rendszerből és az ESET Smart Security biztonsági programcsomagból az ESET. A cég emellett megújította a vállalati felhasználók számára kidolgozott ESET Remote Administrator távadminisztrációs alkalmazást is.
Continue reading about NOD32 4.2: új funkciók és nagyobb hatékonyság
2007-ben még nem sok embernek volt Blu-ray lejátszója, így amikor az egyik első ilyen film, az Ice Age 2 Blu-ray verziója megjelent a torrent megosztókon, sokan feleslegesnek ítélték az óriási, 22 GB-os film letöltését.
A nagy iPad-őrület mellett nem szeretnénk megfeledkezni az iPod Touch és iPhone tulajdonosokról sem, így összedobtuk aktuális játék-toplistánkat a zsebméretű Apple kütyükhöz.
Continue reading about 10 aktuális kedvencünk iPhone-ra, ha játszani támad kedvünk
A Sony Ericsson ezúttal a Windows Mobile helyett az Androidra alapozta telefonját, és úgy tűnik, jó lóra tettek. Az X10 hosszú idő óta a leghasználhatóbb SE okostelefon.
Continue reading about Kipróbáltuk: SE X10 – a közösségi Android
Telepresence megoldás csökkenti az első osztályú divatmárkák esetében az utazási időt és költségeket, növeli a piacra kerülés sebességét, és – ami cseppet sem közömbös a mai világban – alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár.
Continue reading about Virtuális próbafülkék a Tommy Hilfigernek
Ebben a kis házi tesztben egy elég “egyedi” forgalomban nem kapható cpu “hűtőt” szeretnék összevetni…
A május 6-i MobilKonferencia példák sorával mutatja be a hazai és külföldi megoldásokat a mobilkommunikáció népszerű felhasználási területein.
Continue reading about MobilKonferencia: meglepetés a Szépművészeti Múzeumban
Teszt az Alcor Skin elnevezésű MP4-es lejátszóról.
Az alaptörténetet valószínűleg mindenki hallotta már: a Gizmodo újságírója „talált”, illetve szép summáért vásárolt egy prototípust az új iPhone-ból, amit azután le is teszteltek.
Continue reading about Folytatódik az iPhone-prototípus botrány: házkutatás az újságírónál
Egyszerre szeretnénk több képet átméretezni vagy elforgatni? Esetleg nem tudjuk hasra ütéssel meghatározni a JPEG vagy GIF tömörítés megfelelő arányát, beállításait? Netán néhány alap korrekciót hajtanánk végre a képen? Íme a megfelelő – ingyenes – eszköz.
Continue reading about Kényelmes képmanipuláció, akár egyszerre több fotóval is, ingyen
Manapság már szinte mindenkinek van egy-két regisztrációja a népszerűbb közösségi oldalakon és chat-szolgáltatásokon, és sokan vannak, akik szinte minden ilyen online közösségi hóbortnak hódolnak. Most mindkét félnek könnyebbé tesszük az életét.
Continue reading about Minden közösségi őrület elérése egyetlen felületről
A Kingston Digital Europe Ltd. bejelentette a Kingston DataTraveler 5000 USB flash meghajtó megjelenését. A tárolóeszköz, amely 256 bites AES hardveralapú titkosítást használ, megkapta a FIPS 140-2 amerikai kormányzati számítógép-biztonsági szabvány 2-es biztonsági szintű minősítését.
Continue reading about A Kingston DataTraveler 5000: ez aztán a titkosítás!
Próbáld ki a Pannon mobilnetet most 5 napig, válassz az akciós csomagok közül, regisztrálj és Citroen-t nyerhetsz!
Continue reading about Próbáld ki a Pannon mobilnetet 5 napig! [hirdetés]
Egy kis “nagy” ház!
A norvég cég szerin a böngésző benchmarkokban mutatott teljesítménye legalább tízszerese az elődjéének.
Az IBM svájci nanotechnológiai központjának kutatói forradalmi áttörésnek tartják az új technológiát, melynek fényes jövőt jósolnak az iparban.
Continue reading about A világ legkisebb 3D-s világtérképét készítették el az IBM-nél
A hatmagos Phenom II processzorok startjával megépíthető a játékosoknak szánt rendszer.
Útban hazafelé
Sok amerikai cégnél okozott többnapos zavart számítógépeik kiesése a munkából.
Continue reading about A McAfee fizet a hibás frissítés okozta károkért
Tegnaptól nem kell külön programot futtatni a háromdimenziós városok megtekintéséhez.
Continue reading about Már a Google Térkép is megjeleníti a 3D-s tartalmakat
Az Apple fotós-utómunka szoftverének legújabb kiadása igazán kényelmesre sikeredett, akadnak olyan új vagy magújult funkciók, amelyek egyszerűbbé teszik és gyorsítják a napi munkát. Ezekből válogattunk össze néhányat.
Continue reading about Aperture 3: gyakorlati tipp-csokor a kényelmesebb munkához
Egy új operációs rendszer – jelen esetben a Windows 7 – installálása után az ember visszarakjak kedvenc alkalmazásait, játékait, majd folytatja a mindennapi munkát és szórakozást, immár az új „motorral”. Nem árt azonban néha kicsit ismerkedni is…
Continue reading about 10 tipp amit minden Windows 7 felhasználónak érdemes tudnia
Cikkünkben megmutatjuk, hogyan lehet Gmailezni anélkül, hogy meg kellene nyitnunk egy böngészőt, sőt – bizonyos megkötésekkel persze – akár internetkapcsolat nélkül is használhatjuk kedvenc levelezőrendszerünket.
Continue reading about Gmailezzen böngésző megnyitása nélkül!
Az Intel fiataloknak szánt tabletének 2010-es verziója már előrendelhető.
Continue reading about Hivatalosan is bemutatkozott a Classmate PC
Az AMD a fermis Quadro megjelenéséig uralhatja a professzionális kártyák piacát.
Continue reading about Teljessé vált az új generációs FirePro paletta
Az MSI és a Teclast is új hordozható multimédiás lejátszók piacra dobását tervezik.
Continue reading about Nagyfelbontású tartalmak lejátszását támogató PMP-k a láthatáron
A GKIeNET felmérése szerint a lakossági banki ügyfelek harmada rendelkezik internetbankos szerződéssel.
Continue reading about A magyarok negyede igényelt netbankszolgáltatást
Az Intel és a Nokia operációs rendszerének lesz desktopkiadása is. Az OS végleges változata az év második felében készülhet el.
A Samsung 3.0-s USB-s winchesterét, az ATP érdekes SSD meghajtóját, míg a Patriot bővítőkártyáit és rackjét mutatta be.
A webfejlesztői verseny első díja egy tanulmányút a szoftvercég redmondi központjába.
Continue reading about PHP-fejlesztői versenyt hirdet a Microsoft Magyarország
Május elején érkezik az archiválásra is alkalmas AD-800.
Avagy hardverek, oprendszerek, trendek a mobilok, PDA-k, MID-ek világából
Három új, Intel alapú, játékosoknak szánt számítógéppel jelentkezett a cég.
Continue reading about Izmos konfigurációkkal érkezik a CyberPower
Az Apple-saga folytatásában a cég egyik alapítója humorosnak találja a történteket, s közvetetten kiállt a fejlesztő mellett.
Continue reading about Elmentem inni a mérnökkel, de csak egy gagyi iPhone-t kaptam
A PC-Q08B jelzésű minitorony a HTPC-k melegágya lehet.
Az alapos szakértői vizsgálat szerint az eszköz mégis megfelel a helyi előírásoknak. Tegnap óta fejenként egy darab bevihető az országba.
Hízókúrán a memóriachipek miközben a Numonyx bemutatta a világ első PRAM lapkáit
Több járókelőt megszólítottunk, de azt se értették, hogy „Vics véj to Szlovakáj”
A legnagyobb és legtürelmesebb gyártó gyakorlatilag abbahagyja jövőre a hajlékonylemezek terjesztését.
A CMU által megálmodott legújabb projekt, az Aura névre hallgat, és egyfajta második generációs Twitter-kiegészítőnek tekinthető. Az elképzelést a Microsoft szponzorálja, pénzben tehát nem lesz hiány – de vajon valóban ez a jövő, vagy a CMU szakemberei egyszerűen túl sokszor nézték meg az Avatart ?
Continue reading about Aura Project – saját avatar a Twitteren, Facebookon!
Egy héttel ezelőtt feltettük a kérdést: melyik a legjobb képszerkesztő Windowsra? Olvasóink pedig szavaztak szép számmal (úgy látszik, képekkel babrálni mindenki szeret), így most nincs más dolgunk, mint közzétenni a végeredményt.
Continue reading about Az olvasó döntött: íme a legjobb ingyenes képszerkesztők
A Google Maps egy nagyszerűen használható online térképszolgáltatás, rengeteg extra funkcióval. Mobiltól a számítógépig ma már mindenütt jelen van. Az egyetlen aprócska gond vele, hogy csak internetkapcsolattal tudjuk használni.
Continue reading about Használja offline az online térképszolgáltatásokat
Avagy: Hogyan pazarolhattunk el ~4 órát az életünkből, mikor épp egy “áll-ejtegetős csodát” kerestünk.
Sokan vannak, csúnyák, és megakarnak enni. Ki ne szeretné őket?
Megpróbálom összeírni a gondolataimat dióhéjban annyira amennyire tudom…
A nyomtatott lapok kornyadoznak, az online újságok keresik üzleti modelljüket, közben pedig szépen fejlődik a mobil (telefonos) hírszolgáltatás…
Ezúttal mutatunk két programot, amelyek segítségéve megszabadulhatunk az ál-antivírusoktól és egyéb kártevőktől, egy könnyen használható DOS emulátort és két remek Chrome kiegészítőt.
Folyékony nitrogénben biztosan nem lesz hiány.
Túl az óperencián, és kicsit a civilizációtól távol, (hátrahagyva PC-t, telefont és TV-t) van Maine.
Transcend JetFlash 220 ujjlenyomat-olvasós pendrive teszt
Szeretné megtudni, miként telepítheti újra kedvenc ingyenes alkalmazásait egy lépésben, vagy hogy melyik az 5 legkisebb Linux? Esetleg vezeték nélkül szeretné elérni USB-s eszközeit, vagy a 10 TOP webdizájn tévhit érdekli? Íme mindez egy helyen…
Régen elmúltak már azok az idők, amikor fényképeket mutogattunk ismerőseinknek egy-egy nyaralás, családi esemény, ünnep után. Az internet jóval látványosabb lehetőségeket kínál ennél.
Continue reading about Rövid, ám látványos, zenés show fotóiból, ingyen
Az előbbi gyártó a Gold szériát bővíti, míg az utóbbi vállalat a Redline sorozatra koncentrál.
Continue reading about Frissülő DDR3-as csomagok az OCZ-től és a Mushkintól
Az új Nano sorozat a beágyazott rendszerek piacán szeretne hódítani.
Continue reading about Érkeznek a VIA Nano E szériás processzorok
A Google vezetője azt várja, hogy a vállalat új operációs rendszere meghatározó lesz a közeljövőben a mobil eszközök piacán.
Continue reading about A Windows és az OS X után jön a Chrome OS
Az Aficio SP 6330N a közepes munkacsoportok kiszolgálására törekszik.
Continue reading about Ütős A3-as nyomtatóval rukkolt elő a Ricoh
A Trimon szériás ZM-M240W 24 hüvelykes kijelzőt használ.
Az új Bobcat architektúrára épülő Fusion APU valószínűleg 40 nm-es eljárással készül.
Continue reading about Információk az AMD Ontario lapkájáról
A kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi teendőket az új vezető kinevezéséig Anders Jensen látja el.
Online tárhely és szinkronizáló szolgáltatás a Microsofttól.
A HT-CT350 és a HT-CTI150 májusban, míg a HT-SF470 júniusban érkezik.
A probléma Budapestet is érintette, az okozott kár mértékenek felmérése még folyik.
A probléma Budapestet is érintette, az okozott kár mértékenek felmérése még folyik.
Continue reading about Ma reggel részleges üzemkiesés volt a Vodafone-nál
A GVH a jogsértő összehasonlító reklámok miatt összesen 2,5 millió forintos bírságot szabott ki a szolgáltatókra.
Continue reading about Megtévesztőek voltak a FiberNet és a ViDaNet hirdetései
Másfél millió Facebook-jelszót és -azonosítót árul egy cracker a neten.
Continue reading about Eladták a te Facebook-jelszavadat is?
Az operációs rendszer multi-touch képességeit bemutató demót mostantól bárki kipróbálhatja.
Mivel motivációnövelő visszajelzéseket kapunk, ezért folytatjuk…
Continue reading about Full Circle magazin 34. szám magyarul
Az operációs rendszer multi-touch képességeit bemutató demót mostantól bárki kipróbálhatja.
Continue reading about Ingyen letölthető a Windows 7 Touch Pack
A két Madu kitámasztó ventilátoraival hűti a ráhelyezett laptopokat.
A Windows 7 változatlanul jól fogy, de a vállalatok még mindig nem elég élénkek. Hiába a rekord, a piac nem volt elájulva a számoktól.
A Needham & Company elemzése szerint a legyártott lapkák 20-30%-a használható fel.
Continue reading about Nagyon alacsony az NVIDIA GF100 kihozatala
Coolink Corator DS vs Thermalright Ultra 120A
Oldalunkon több ízben foglalkoztunk már a DOS-os idők megunhatatlan játékaival, pontosabban azzal, hogy miként élhetik ezek reneszánszukat windowsos gépeinken. Íme egy újabb program, amellyel talán mindennél egyszerűbben jutunk a régi kedvencekhez.
Continue reading about Játsszon régi kedvenceivel ingyen, bármilyen gépen
Egy titkárnő lehet csinos, kedves, sokoldalú, de sajnos esélytelen, hogy mindenható is legyen. Így azután nem tudja kapcsolni, aki nincs a helyén, nem válaszolhat minden bejövő hívásra és kérdésre. Szerencsére van megoldás!
Continue reading about Hívásmenedzselés, kényelmesen és egyszerűen
Ne használj táblázatot, csak CSS-t, a Flash az ördög műve, a JavaScript még inkább. A látogató öt másodperc alatt eldönti, hogy az oldaladon marad-e… A „három klikkes” szabály és a tartalom nélküli mockup. Aranyszabályok vagy tévhitek?
Continue reading about A 10 legnagyobb webdizájn tévhit – megcáfolva!
Az új 3.30-as firmware egy új korszakot készít elő.
Continue reading about Harmadik dimenzióba vált a PlayStation 3
Az Aspire x745 és x741 szorozatok három-három tagja jelenik meg hamarosan.
Continue reading about Nincs megállás az Acernél, újabb hordozható gépek jönnek
A Bell Labs kutatói két éven belül bevezethetőnek gondolják a hagyományos vezetékes telefonhálózat élettartamát meghosszabbítani képes megoldást.
Continue reading about Letöltés háromszáz megabittel, telefonkábelen
A Sandy Bridge processzorokhoz készülő alaplapok a Westmere és a Nehalem generációt sem kezelik.
Continue reading about Részletes adatok az Intel új LGA1155-ös tokozásáról
Annak idején sokkal erősebb támogatottsággal a Microsoftot sem sikerült végül sarokba szorítani, a Google-t támadók azonban nagy iparági szereplők nyilvános megjelenése nélkül jelentősen gyengébb jogi érveket sorakoztatnak fel. Próbaper?
Érkezik a Tempest EVO fekete-fehér kamuflázzsal ellátott, látványos festésű válzotata.
A székesfehérvári informatikai vállalat első negyedéve a várakozásoknak megfelelően alakult.
Az NFH arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze a PPO-t a jogszerűtlenül felszámított és ún. recurring útján levont éves regisztrációs díj automatikus visszamenőleges visszatérítésére.
Continue reading about Lépett a fogyasztóvédelmi hatóság "PPO-ügyben"
Az Apple közzétette a 2010-es pénzügyi év 2010. március 27-én végződött második negyedévének eredményeit, amelyekben nem kis része volt annak, hogy több mint kétszeresére emelkedtek az iPhone-eladások.
Continue reading about Rekordbevétel és -nyereség az Apple-nél
Az új szabvány az energiatakarékosabb felhasználásra fókuszál.
Continue reading about Célegyenesben a Bluetooth 4.0 specifikációja
A HP a Compaq 6005 Pro Ultra-slim gépet, míg a VIA az ARTiGO A1100 barebone-ját mutatta be.
Continue reading about Mini PC-k érkeznek a HP-tól és a VIA-tól
Az új i3 belépő szint Asus módra
Az egész világon óriási közlekedési káoszt okozó és csak lassan elvonuló izlandi vulkáni hamu minden eddiginél jobban felértékelte az infokommunikáció szerepét a vállalati kapcsolattartásban. A mostani légtérzárral járó vis maior helyzetekre a cégek többsége ugyanis nincs még felkészülve. Pedig van megoldás: a videokonferencia.
Continue reading about Mit nekünk vulkáni hamu, van videokonferencia!
Telepítsünk Ubuntu 9.10 szerverre bittorrent klienst, hogy legyen munkája akkor is ha lazsálni szeretne.
A Cisco tegnap jelentette be, hogy lezárta a videokommunikációs megoldásairól ismert norvég Tandberg felvásárlását.